2010. október 16., szombat

Olesoxime


Mivel régóta várjuk a híreket a TRO-19622 kísérleti gyógyszerről most találtam, hogy rövidesen kezdik az SMA betegeken a kipróbálást.

Kísérleti tervek.

160-beteget toboroztak 20-központba lesznek, a kísérletek 24-hónapig tartanak, lesznek kontrolcsoportok is lesz aki placebót kap az Olesoxime napi adagja 10mg/tkg/

Itt felsorolt országokba: Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Angliában, Belgiumban, Hollandiában és Lengyelországban folynak majd a kísérletek. Jól látod, mi még közelébe se vagyunk, ha jók az infóim a Dr.Karcagi Veronika is ki küldött egy adatbázist a hazai betegekről, de erről többet nem tudok. De mivel nálunk még egy izomsorvadással foglalkozó központot sem tudtak összehozni gondolom ezért kimaradtunk a lehetőségből ezért távoli szemlélői leszünk ezeknek.

Mi a következő lépés? Meg próbálni felvenni a kapcsolatot olyan beteggel, aki részt vesz a kísérletbe, mivel a legfontosabb infót mindig a betegektől lehet beszerezni. Én is tisztába vagyok vele,hogy ők se tudják, még mit kapnak,placebot vagy a gyógyszert, de a reakciókból már lehet rá következtetni. A tengerentúlról nem sok jól találtam ott most az őssejtes kísérleteket vették elő,de az nagyon távlati dolgok és bizonytalan mint a kutya vacsorája.Ha valakinek sikerül találni valami hasznosat ossza már meg velem,hogy eljuttassam a betegekhez mert úgy látom nagyon egyedül maradtam ebben a keresésben. A hazai SMA-egyesületröl semmit nem lehet olvasni a TREAT-NMD azt meg nem tudom hova tegyem mivel az Ö dolguk lenne a tájékoztatás, de egy weblapot se sikerült összehozni,a blogjuk meg talán vírust kapott és lefagyott.

Hír forrás: http://www.biotech-intelligence.com/html/html/pool_7/a0fd2d92dab7d160be07fd5dade7cde5.html

2010. szeptember 24., péntek

DNS



Tegnap volt látható az M1 adón Majd a DNS című műsor. Ha valaki lemaradt róla itt megnézheti.

Ebben a részben volt látható Dr.Karcagi Veronika és Dr.Herczegfalvi Ágnes.

http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/09/23/17/Majd_a_DNS____szembe_sorssal_.aspx

2010. szeptember 13., hétfő

Majd a DNS.



A Magyar Televízió 6 részes ismeretterjesztő sorozatot indított útjára "Majd a DNS" címmel. A sorozat csütörtökönként látható az m1-en 15 órától.

A részek egysoros ismertetője (részletes ismertető:http://www.centralfilm.hu/?q=hu/node/1504):

1. rész: Génekkel üzen a múlt - Bevezetés a molekuláris genetikába témafelelős: prof. dr. Váradi András biokémikus

2. rész: Születés előtt - Genetikai rendellenességek a születés előtt témafelelős: dr. Bán Zoltán szülész-nőgyógyász, klinikai genetikus

3. rész: „…szembe sorssal” - Örökletes betegségek a születés után témafelelős: dr. Karcagi Veronika humángenetikus

4. rész: A tettes nyomában - Igazságügyi genetika témafelelős: dr. Egyed Balázs igazságügyi genetikus szakértő

5. rész: Beszéljünk a rákról - Szerzett rosszindulatú betegségek témafelelős: prof. dr. Oláh Éva egyetemi tanár, gyermekgyógyász genetikus

6. rész: Őssejt, a csodatévő? - Őssejtkutatás témafelelős: prof. dr. Sarkadi Balázs kutató orvos, akadémikus, egyetemi tanár

A 3. részben megszólal dr. Karcagi Veronika és Hercegfalvi doktornő is, SMA-ról is szó lesz benne, valamint szerepel benne egy SMA-s kislány és apukája is. Ez az ami az SMA-betegeket érinti az időpont Szeptember.23- 15-óra

2010. augusztus 20., péntek



Antisense kezelés állítja helyre az SMN gén teljes hosszát az SMA beteg egerekben?

SMA-hoz hasonló betegségben szenvedő egerek kaptak szintetikus antisense molekulákat, melyet követően hosszabb SMN fehérjét tudtak termelni, és az újszülött egereknek hosszabb farkuk lett.

A tudományos kutatók úgy tapasztalták, hogy az SMA 3-as típusú, az SMA enyhébb formájához hasonló betegségben szenvedő egerek nagyobb mértékben termelték a szükséges fehérjét és normálisabb fülük és farkuk lett egy génmódosító molekulával történt kezelés után.

Az antisense oligonucleotide, mellyel az egereket kezelték, egyike a kísérleti kezelési molekulák csoportjának, mellyel az RNS szintű genetikai instrukciót célozzák meg. Az RNS szint egy köztes lépés az eredeti genetikai információt tartalmazó DNS és a sejtszintű fehérjeszintézis között. Az RNS szinten a genetikai instrukció szétszakad és újraegyesül, egyes szakaszok kimaradnak, míg mások áttevődnek, mielőtt a fehérje végleges receptje kialakul.. (RNA splicing, a szabászatban használt levág és összevarr kifejezésből jön). Az RNS splicing antisense molekulával történő megváltoztatása – és ezáltal a végleges fehérje recept megváltoztatása – ígéretes kísérleti technikát jelent e genetikai eredetű betegségek kezelésében.

Az SMA betegségben nagyon kisszámú teljes hosszúságú SMN fehérje képződik, az SMN fehérjék nagyrésze rövid, instabil fehérje. Az izmot kontroláló idegsejtek (motor neuronok) számára hosszú SMN fehérje szükséges, mert ezek hiányában motor neuron veszteség lép fel, az akaratlagos izmok gyengeségét és atrófiáját okozva, ill. egyes esetekben a légzőizmok gyengesége korai halált is hozhat.

Felnőtt egerek, melyeknek hiányzott a teljes hosszúságú SMN-t előállító génjük, de négy humán gént hordoztak a rövidebb SMN fehérje előállításához, a kísérteti antisense kezelést követően jelentős és hosszú távú emelkedést mutattak a hosszú SMN fehérje termelésében.

Az újszülöttek, vagy egérembriók egyetlen antisense molekula injekciót kaptak az agyukba, és a kifejlett állatok füle és farka, mely valószínűleg a motor neuron veszteség, vagy más idegrendszeri defekt miatti véráramlási problémák okán sérül a betegségben, a kezelést követően sokkal normálisabbnak látszott. A kutatók szerint ezen szövetek normalizálódása azt mutatja, hogy az antisense molekulát, ha közvetlenül az idegrendszerbe juttatják, akkor az hatékony megoldást jelenthet a betegség kezelésében..

Az SMA betegség kezelésére többféle kísérleti módszer létezik. Ezek némelyike teljes hosszúságú SMN géninjekciók közvetlen beadásán alapul, míg mások a rövid SMN gének splicing folyamatába avatkoznak bele, hogy a gén hosszú SMN fehérjét termeljen. Más módszerek stabilizálni próbálják a rövid SMN fehérje molekulákat.

Ez az antisense molekula különösen kedvezőnek tűnik, mert hosszú SMN fehérjét termelő gén hiányában is több ilyen fehérje termelődik a kezelt beteg állatokban.

A humán kipróbáláshoz azonban ,hasonlóan más kisérleti kezelésekhez, még hosszú és kiterjedt laboratóriumi tesztek sorozata szükséges.

Hír forrás: http://www.angyalszarnyak.hu/?action=show&id=131

2010. július 14., szerda

Calcort


Egy anyuka bemutatja mennyit fejlődött a gyereke a Calcort szedésétől rövid idő alatt. Az igaz ez a gyerek nem SMA-beteg hanem DMD-izomsorvadása van, de lehet, a gyógyszer nem válogat.Ennek hasonló hatása lehet, mint amit mi is szedünk a Spiropent.A Calkort nálunk nem kapható, de a kezelő orvos felírja és egy futárszolgálat mindent elintéz, beszerzi és leszálltja.Gondolom a Dr. Herczegfalvi Ágnes több infóval rendelkezik, tőle biztosan többet meglehetne tudni erről az egészről.Mivel velem már nem állnak szóba szakemberek, ezért szabad a pálya, akit érdekel, olvasson utána talán nagyobb sikerrel jár. Ha megtudtál valami hasznosat írd meg, hogy megoszthassam másokkal is.

Calcort előtt. http://izomdisztrofia.blogspot.com/2010/06/fizikai-allapot-calcort-elott.html

Egy hónapos kezelés után. http://izomdisztrofia.blogspot.com/2010/07/egy-honap-szteroid.html

Ők intézik a beszerzést. http://www.pharmafutar.hu/index.php?nav=intro

Ezen a blogon mindent meg találsz .http://izomdisztrofia.blogspot.com/

A Calcort itt olvashatsz. http://xpil.medicines.org.uk/viewpil.aspx?docid=10224

Ha jó az Infóm: 6-mg 32-Euró 100.db, de a beszállító mindenről tályékoztatt.

2010. június 12., szombat

scAAV9


Új terápia, ami reményt ad az SMA betegek számára.

Ez a kép mutatja az eredményt, egy új terápia kipróbálásáról, ami sikeresnek mondható az SMA-betegek részére.

A kutatócsoport a Sheffield, professzor vezette Mimoun Azzouz, vizsgálják, hogy egy új gént helyettesítő terápia révén egyetlen injekció volt a leghatékonyabb módja annak, hogy kezelje a betegséget. Azt találták, hogy az injekció, amely kifejezte az SMN gén, sikeresen visszaállította az SMN fehérjét a normál szintre, illetve enyhíteni a tüneteket SMA egér kísérletekben

Ez jelentős hatással van a jövőbeni kezelésekre az SMA. betegeknél.

Prof. Mimoun Azzouz, az University's Department of Neuroscience, azt mondta nagyon örülök az eredménynek ez több éves erőfeszítési munka eredménye. Ezek az eredmények vihetnek minket egy lépéssel közelebb a sikeres génterápiás kezelés felé az SMA-betegek részére.

Mielőtt valaki megpróbálna ki ugrani a kerekesszékéből és örömtáncot járni felhívom a figyelmét az elmúlt években sok hasonlót találtam, amiből idáig nem lett semmi. De szeretném, ha ez a folyamat megszakadna, és nem állna meg az egérkísérleteknél.

Hírforrás:

http://www.sheffield.ac.uk/mediacentre/2010/1654.html

http://www.fightsma.org/pdfs/2010%20March%20Nature%20Genetic%20therapy%20for%20spinal%20muscular%20atrophy.pdf

http://www.nature.com/nbt/journal/v28/n3/fig_tab/nbt.1610_F3.html

2010. június 10., csütörtök


Beszámoló a szegedi gyermek neurológiai konferenciáról.

Egy viszonylag nagy méretű kongresszus került megrendezésre Szegeden, ahol nemcsak gyermek neurológiai témákat érintettek, hanem volt gyermek- és ifjúságpszichológiai és ideg sebészeti szekció is. Ezek jobbára párhuzamosan futottak

Dr. Herczegfalvi Ágnes doktor nő két előadást tartott, az egyik az izomdisztrófiák diagnosztikájáról ( ez inkább az orvosoknak érdekes), a másik a szteroid kezelésről szólt. Ez utóbbival kapcsolatosan a doktor nő elmondta, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a szteroidoknak. A doktor nő szerint itthon legtöbben csak akkor kezdik el a szteroid szedését, amikor már alig bírnak járni és ilyenkor a nyereség már sokkal kisebb

Prof. Raskó István genetikus, a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének vezetője egy kiváló, teljesen up-to-date előadást tartott a különböző kutatási irányvonalakról, A professzor úr beszélt az összes őssejtes próbálkozásról (idegen őssejt, különbözőképpen módosított saját őssejt) és tárgyalta ezeknek az előnyeit és a leküzdendő problémákat, amelyek közül a legjelentősebb, a bejuttatás. Ez sajnos még nem igazán megoldott, a testbe bejuttatott őssejteknek csak nagyon kis százaléka hasznosul.

Dr. Tímár László genetikus az Optimális Családtervezési Központból a genetikai törvény alkalmazásáról beszélt az előadásában.

Dr. Hollódy Katalin a pécsi gyermek klinikáról készített egy kérdőíves felmérést az izombetegek kivizsgálásáról, kezeléséről és gondozásáról. Erről számolt be előadásában. Ennek a kérdőívnek az elkészítését az a konferencia ihlette, amelyet 2009 végén rendeztek meg Brüsszelben a neuromuszkuláris betegségek témakörében. A konferenciáról részletes beszámoló olvasható a TREAT-NMD blogon. A doktor nő kíváncsi volt, hogy mi a helyzet a betegek ápolása terén Magyarországon. A felmérés statisztikailag nem releváns, mert a doktor nő csak azoknak tudta elküldeni a kérdőívet, akiknek megszerezte az e-mail címét és akik válaszoltak neki. Az elmondottakból az derült ki, amit szerintem már mindannyian tapasztaltunk, hogy teljes a bizonytalanság, a betegek attól függően kapnak jobb-rosszabb ellátást, hogy az orvos mennyire hajlandó utánanézni a lehetséges kezeléseknek, mert Magyarországon nincs egységes protokoll

Dr. Karcagi Veronika két előadást tartott, az egyikben a molekuláris genetikai vizsgálatokról beszélt, különös tekintettel az MLPA módszerre, amelyet ők is használnak a mutációk kiderítésére. Konkrét példákon keresztül láthattuk, hogy hogyan működik a dolog és hogyan értelmezhető az eredmény. A másik előadásban a TREAT-NMD regiszterről volt szó. Sajnos még mindig nagyon kevesen töltötték ki és küldték vissza az adatlapokat, Karcagi Veronika kérte a kezelőorvosokat, hogy tájékoztassák a betegeiket erről a lehetőségről! Aki nem tudja miről van szó az kattintson a TREAT-NMD blogra, tájékozódjon és küldje be a kitöltött adatlapot. Elsősorban a betegek érdeke ez! Megtudtuk azt is, hogy nemsokára elkészül a DMD-s beteggondozási irányelvek magyar nyelvű fordítása és a hivatalos magyar TREAT-NMD honlap.

És ezen a konferencián hangzott el hivatalosan először a következő, számunkra nagyon fontos hír: a CARE-NMD projekt, melynek célja a DMD és SMA betegek ápolásának harmonizálása (leírás a TREAT-NMD blogon), kötelezi a résztvevő országokat, köztük Magyarországot is, hogy fél éven belül megalkossanak egy egységes betegápolási protokollt a TREAT-NMD ajánlások alapján, de a helyi adottságok figyelembevételével. A betegek kivizsgálása és ellátása un. izomközpontokban kell, hogy történjen (mint ahogy más országokba) és 5 millió lakosonként egy izomközpont létrehozása szükséges. Vagyis Magyarországon két izomközpontot kell létrehozni. Erre több idő van, mint fél év. Ez nemcsak a DMD-sek, hanem más izombetegségben szenvedők ellátására is alkalmas lesz.

A teljes szöveget itt találod http://duchenne.freeblog.hu/archives/2010/06/04/Beszamolo_a_szegedi_gyermekneurologiai_konferenciarol_I/

2010. május 24., hétfő



Május 27-28-án kerül megrendezésre a Gyermek neurológusok Éves Kongresszusa Szegeden. Az izom kerekasztal során olyan témákat fognak érinteni, mint diagnosztika, genetikai vizsgálatok, gén-és őssejtterápia, prenatális diagnosztika, preimplatációs diagnosztika, táplálékok szerepe az izomdisztrófiák kezelésében, szteroid kezelés, TREAT-NMD. Az alternatív gyógymódok szekcióban pedig szó lesz, pl. az őssejterápiában részesült betegek utánvizsgálatáva szerzett tapasztalatokról és az akupunktúráról.



Bővebben ezen a lapon találsz infót.: http://www.doki.net/tarsasag/gyermekneurologia/hirek.aspx?&nid=12077#12077

2010. május 15., szombat



Mivel elég sok izomsorvadásos betegnek nincsen pontosan megalapítva melyik típusú betegségbe tartozik, ezért próbáltam őket rábeszélni a genetikai vizsgálatra.
De csak most jön a feketeleves, hogy hova jutottunk a gyógyítás területén az elmúlt évekbe.
Napokba meg kereset egy izomsorvadásos ismerősöm, hogy segítsek neki mivel még a mai napig nem tudták pontosan megalapítani milyen típusú izomsorvadása van.
Mivel általában a biopsziával elintézik a dokik és felalítják a diagnózist és valamikor el is találják, de ez nem minden esetbe sikerül nekik. Erre jó példa az Én esetem, amikor 20-évig egész más diagnózis szerepelt a zárójelentésemen,ekkor megismerkedtem egy Nyíregyházán élő izomsorvadásos társammal és telefonon elmondtam neki az állapotomat erre Ö felalította a diagnózisomat így látatlanba,hogy én SMA-betegek közé tartozom,ezt 2000-évébed Dr. Karcagi Veronika igazolta egy genetikai vizsgálatal.Az ismerősömnek annyi köze van az orvostudományhoz,hogy Ö is csak egy beteg és nincs a neve előtt a Dr. egy egyszerű mezei ember mint én. És itt a nagy pofára esés mivel eljutottunk arra a takarékoskodási szintre, hogy ezt a genetikai vizsgálatot felnöteknek nem csinálják meg mivel elég sokba kerül. Ez nem egyedi eset, mert egyre több ilyennel találkozom, akik évek óta várnak erre a lehetőségre, de hiába. Ha jól tudom, gyerekeken megcsinálják, de egy bizonyos év után már nem érdemes áldozni ezekre a betegekre az evolúció majd megoldja a dolgot.
És itt van, a 22-es csapdája kerülj be az adatbázisba, de ott csak akkor számítasz, ha van pontos diagnózisod.
Hát akkor most hogyan is tovább mert, az agyam mosd dobta le láncot!

2010. május 14., péntek

Hol is kezdjem?


Lassan már újsághirdetést kell feladnom, hogy találjak egy szakembert, aki szóba áll velem. Keresem, kutatom a lehetőségeket, de idáig csak a nagy mellébeszéléssel és parasztvakítással találkoztam.

Mi az esélye most egy izomsorvadásosnak ma a gyógyuláshoz? Legalább annyi, mint a Trójai falónak az Epson derbin, hát az nem sok.

Az elmúlt évekbe rengeteg nagy felfedezéssel találkoztam, de idővel rá kellet jönnöm ezekből semmi nem, lesz mivel a kísérletek csak maximum az egerekig jutottak el.

Nem üzlet ez senkinek és ezért maradtak az eredmények a fiókba az egerekből meg lett a macskavacsora.

Itt van Pl.a leg utobi nagy felfedezés a TRO-19622 ez már évek óta meg van az EU finanszírozta csak még az SMA-betegekig nem jutott el, igaz már tavaly el kellet volna kezdeni a betegeken is a kisérletett de valahogy a bürokrácia közbeszól.

Pedig ezt már tesztelik az ALS betegeken. Évek óta csak az adatbázisról lehet hallani, hogy az mennyire fontos, csak azt nem veszik észre, hogy az álandoan változik mivel a statisztika szerint havonta születik egy SMA gyerek, és nagyon kevesen vagyunk, akik valami csoda folytán megérték a felnöt kort. Igaz ezt nem móka és kacagás közt tettük, mert vannak, akiket a lélegeztető gép tart életbe.

Mivel azt hiszem, Én vagyok az első meg talán az utolsó, aki próbálja itt a világhálón összegyűjteni a híreket, mivel sorba dőlnek ki az ismerőseim, de lehet csak feladták és belefáradtak, Mindig bennem van a drukk, ha valakit fel kell hívnom vagy írok neki e-mailt, kapok-e még választ vagy feladta a harcot, elhihetitek voltam már kellemetlen helyzetbe.

Amerikában van egy nagy szervezet http://www.fsma.org/ ezek rengeteg pénzt fektettek be a kutatásokba de, előre nem jutnak, mivel úgy néz ki mintha a kutató intézetek az összegyűjtött pénzükre hajtanának. Ezek azok az intézetek, akik egy bizonyos pontig eljutnak, a kísérletekbe aztán nem viszik tovább és bedobják a törölközőt, gondolom, bejelentik eddig tartott a pénzük.

Mivel Amerikában csak a pénzkörül forog, minden ezzel azt hiszem nem mondtam újat. Pár éve még felkaptam a fejem egy bejelentett új kutatási híren, de már látom mi lesz ezekből.

Most akkor mi a megoldás? Én csak azt tudom tanácsolni valaki, próbálja meg beszerezni ezt a TRO-19622 kerülő úton. Megoldható, mert az egyik ismerősöm már közel járt hozzá csak a kisfia másfélévesen feladta a harcot és eltávozott közülünk és így már ezt az utolsó lehetőséget sem kapta meg az életbemaradáshoz.

2010. április 20., kedd

ACE-031, az új izomtömegnövelő.



Az ACE-031 egy mesterséges fehérje, amelyet az Acceleron nevű biotech cég fejlsztett ki neuromuszkuláris betegségek kezelésére. Az ACE-031 a sejtek felületén levő ActrIIB nevű receptort utánozza. Ez a receptor fogadja azokat a fehérjéket, amelyek ki- illetve bekapcsolják az izomképződést. Így szabályozza szervezetünk az izom- és kötőszövet arányát. Az ACE-031 az izomblokkoló fehérjékre (pl. miosztatin) specializálódott és amolyan csaliként szolgál. Azok a fehérjék, amelyek "bekapták a csalit", vagyis hozzákapcsolódtak az ACE-031-hez, már nem jutnak el a receptorhoz, így nem tudják kikapcsolni az izomképződést. Az ACE-031 előnye a korábban tesztelt MYO-029-hez képest (amely a klinikai tesztek második fázisában hatástalannak bizonyult), hogy nemcsak a miosztatint gátolja, hanem más izomblokkoló fehérjéket is, ezáltal hatásosabb, mint a MYO-029.

Mdx egereken az ACE-031 gyors és jelentős, az egészséges állatokéhoz hasonló izomtömeg és izomerő növekedést okozott. Csökkentette a fibrózist és a zsírsejtek beépülését, javítva ezzel az izomzat minőségét. A kezelés hatására az állatok csonttömege is megnőtt kezeletlen társaikéhoz képest.

Az ACE-031 túl van a humán klinikai tesztek I. fázisán is, melynek célja a hatásosság és a tolerálhatóság megállapítása volt. A teszteket 48 egészséges, menopauzán átesett nőn végezték el. Az önkéntesek 6 különböző dózist kaptak egyetlen injekció formájában. A gyógyszer jól tolerálható volt minden dózisban, jelentős mellékhatás nem jelentkezett. Az ACE-031 átlagos fél-élettartama a szervezetben 10-15 nap, ami a kutatók szerint az jelenti, hogy terápiás alkalmazás esetén havi 1-2 injekció elegendő lesz. 1mg/kg és 3mg/kg dózisok esetén a sovány izomtömeg 2.4% illetve 2.6%-al, az izom térfogata pedig 3.5 illetve 5.1%-al növekedett a placebo csoporthoz képest.

A klinikai kipróbálás II. fázisában Duchenne-betegeken fogják tesztelni a gyógyszert. A résztvevők toborzása folyamatban van. A tesztek célja, hogy megállapítsák az ACE-031 biztonságos és jól tolerálható-e DMD-s gyerekek esetén is, és hogy meghatározzák az optimális dózist. Négy különböző dózist fognak kipróbálni, bőr alá injekciózva, 4 hetente, összesen 12 hétig. Kettős vakteszt lesz.

Forrás: http://duchenne.freeblog.hu/

2010. március 1., hétfő


SMA kutatás: az összeköttetés erősítése.

Az MDA által támogatott ottawai kutatócsoport olyan biológiai utat talált, mely új irányt mutathat a spinális izomatrófia kezeléséhez.

Ebben a betegségben a legtöbb kutatás arra fókuszál, hogy hogyan lehetne növelni az SMN nevű protein termelődését, vagy annak túlélését. Az ottawait kutatócsoport azonban ettől egy teljesen eltérő utat választott, mely kiegészítheti, vagy alternatívát nyújthat az SMN növeléséhez képest.

Az SMA olyan betegség, melyben a motor neuronok elvesztése okoz súlyos izomgyengeséget, vagy bénulást. Az SMN elnevezésű protein a motor neuronok túlélését segíti, így minél több termelődik ebből a proteinből, a betegség annál enyhébb lefolyású. Új irányt mutat azonban a jelenlegi felfedezés, mely nem az SMN szint növelésével próbál a problémán segíteni.

Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy az SMA-ban nemcsak motor neuronok elvesztése okozza a betegséget, hanem az un. neuromuszkuláris összeköttetés az ideg és az izomrost találkozásánál is eltéréseket mutat, így valószinűleg ez is hozzájárul a tünetekhez.. A kisérletek arra irányultak, hogy ha az SMN szint változatlanul alacsony, a betegségen lehet azzal segíteni, ha a neuromuszkuláris összeköttetést javítják.

Az SMN szint alacsony volta egy un. RHDA ill. ROCK elnevezésű protein aktiválódásához vezet, és ezek okozzák a stabil, érett neuromuszkuláris összeköttetés hiányát. Olyan egérkísérletekben, ahol az SMN defektjét mutató és SMA tüneteket produkáló egerekben sikerült a ROCK aktivitását blokkolni, az ily módon kezelt egerek neuromuszkuláris összeköttetése jobb volt, az izomrostok erősebbek voltak, az egerek a ketrecekben jobban mozogtak és tovább éltek mint a nem kezelt társaik. Az SMA beteg egerek SMN protein termelése a normális 15%-a, és általában a születés után egy hónappal elpusztulnak.

Azok az egerek, melyeket az Y27632 hatóanyaggal kezeltek a ROCK protein blokkolására, három, ill. egyes esetekben akár nyolc hónappal is tovább éltek.,

A kísérletek arra is rámutattak, hogy nincs az SMA esetében egy megoldás, a különböző esetek különböző, akár kombinált kezelést is igényelhetnek.

Forrás: http://www.angyalszarnyak.hu/?action=show&id=105


Kísérleti siker a gyermekkori SMA- izomsorvadás kezelésére.

Egy új génterápiás eljárással pótolni lehetett azt a fehérjét, amelynek hiánya a gerincvelői eredetű izomsorvadásos betegeknél. Úgy tűnik, hogy az egyelőre egereken végzett génterápia vissza is fordítja a betegség előrehaladását, ellentétben a gyógyszeres kezeléssel, ahol a szerek élethosszig tartó szedésére van szükség.

A gerincvelői eredetű izomsorvadás vagy röviden SMA (Spinal Muscular Atrophy) többnyire gyermekkorban jelentkezik: a kórkép legsúlyosabb formájában szenvedő gyermekek nem tanulnak meg ülni sem, és a légző izmok bénulása még kétéves koruk előtt halálukat okozza. Az SMA jelenleg nem gyógyítható betegség, de gyógyszerekkel és mozgásterápiával némileg kezelhetőek a tünetek.

Az izmok sorvadása egyetlen gén hiánya miatt alakul ki. Az érintett gyermekek mozgató idegsejtjei - ezek az idegsejtek közvetítik a jeleket a gerincvelőtől az izmokhoz - elégtelen mennyiségű SMN fehérjét termelnek. A szervezet egyéb sejtjeiben ugyan elegendő mennyiségben lehet jelen az izmok mozgatásához szükséges fehérje, de ha az izmokban nincs jelen a normális mennyiség legalább 20 százaléka, már kialakul a betegség. Ha a fehérjemennyiségnek körülbelül csak a fele hiányzik, akkor nem lesz jelen az izomsorvadás legsúlyosabb formája.

Az Ohio Állami Egyetem munkatársai fiatal, 1-10 napos egereken vizsgáltak egy újonnan kifejlesztett génterápiás eljárást. Az állatok egy részének szervezetéből hiányzott az SMN fehérje előállításához szükséges gén, így születésük után rögtön megjelent náluk a betegség. Az SMN termeléséhez szükséges DNS-darabot egy olyan vírussal juttatták be az állatok vérkeringésébe, amely át tud jutni a vér-agy gáton, így mind a gerincvelő, mind az agy idegsejtjeit képes elérni.

A betegségben szenvedő egynapos egereknél a gén bejuttatását követően már tíz napon belül megemelkedett az SMN fehérje mennyisége az agyban, a gerincvelőben és az izmokban is. A kutatók ezt követően letesztelték a beteg és az egészséges állatok mozgásképességét is. Kiderült, hogy a kezdetben beteg állatok 13 nappal a génbejuttatást követően csaknem olyan gyorsan álltak a hátsó lábaikra, mint egészséges társaik. A kezeletlen egerek erre egyáltalán nem voltak képesek. A hiányzó gént egynapos korukban megkapó állatok emellett majdnem ugyanolyan jól futottak a mókuskerékben, mint a teljesen egészséges egerek - olvasható az egyetem sajtóanyagában.

Az injekció beadását követő kilencvenedik napon semmilyen különbséget nem észleltek az egészséges és a korábban beteg állatok idegimpulzusaiban. Ez arra utal, hogy az izmokhoz vezető idegek normálisan kifejlődtek. "Sikerült pótolnunk azt, ami hiányzik a mozgáshoz. Kísérletünk egerekben már bizonyítja, hogy a fehérje születés utáni bejuttatása képes kijavítani a genetikai hibát. A kezelés ráadásul sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint az embereknél jelenleg alkalmazott bármelyik gyógyszeres terápia" - mondta Arthur Burghes biokémikus, a tanulmány egyik társszerzője.

A génterápia csak azoknál az állatoknál bizonyult ennyire hatásosnak, amelyek a születést követő első két napban kapták meg a gént. Emberek esetében egyelőre még nem ismert, hogy pontosan mikor kellene bejuttatni a gént: a problémát itt az jelenti, hogy az izomsorvadásban szenvedő újszülötteknél nem vehető észre azonnal a kórkép. A betegség kimutatására a túl magas költségek miatt nem létezik szűrőmódszer sem, így ezt még ki kellene fejleszteni ahhoz, hogy a betegség korai felismerése után azonnal meg lehessen kezdeni a terápiát.

A kutatók a klinikai próbákat is mihamarabb meg szeretnék kezdeni, amelyhez még ki kell mutatni, hogy a vírus bevitele embereknél sem jár mérgező mellékhatással. Biztató eredmény, hogy a gént már egynapos makákók vérkeringésébe is bejuttatták, és a fehérje ezekben az állatokban is elérte a gerincvelő mozgató idegsejtjeit.

A kutatás eredményeit a Nature Biotechnology legújabb számában ismertették.

Forrás: Eurekalert

2010. február 1., hétfő

SAHA fehérje



Dr. Brunhilde Wirth összefoglalja a Kölni Molekuláris Gyógyszerközpont felfedezését, amelyet nemrég publikáltak. A lényege, hogy két SMA-s egéren végeztek egy kísérletet, melyben egy új fehérjetípussal, az ún. SAHA fehérjével kezelték a beteg egereket. Van egy VPA nevű fehérje, amit már hatékonyan használtak az SMN fehérje szint kezelésére, de csak kb. az SMA betegek 1/3-ánál volt hatékony, míg a többieknél vagy nem volt javulás vagy romlás volt az SMN fehérje szintben.
Ez az új SAHA fehérje jelentősen meghosszabbította a beteg egerek életét. A kezelt állatoknál javulás mutatkozott a motorikus funkciókban, megnövekedett a motorikus neuronok száma, az izomrostok, valamint a központi idegrendszeri csomópontok száma. A SAHA fehérje jelentősen megemelte az SMN fehérje szintjét a gerincagyban, az agyban és az izmokban. Mindenképpen javasolják a SAHA fehérjét, mint egy lehetőséget az SMA kezelésére.

ISIS-SMNRx



Az ISIS-SMNRx egy gyógyszer, amit az SMA betegség kezelésére fejlesztettek ki. Ez a gyógyszer úgy hat, hogy megemeli a SMN fehérje termelődését a szervezetben oly módon, hogy szabályozza a hasonló SMN2 fehérjék összekapcsolódását. Az SMN fehérje a normál motorikus funkciókkal van kapcsolatban és az összeköttetés változtatásával termeli az SMN fehérjét. Ez az új gyógyszer lehet, hogy képes lesz kompenzálni az alapvető genetikai hibát, amely az SMA-t okozza.
Ez csak egy kisérlet,hogy lesz-e folytatása az nem tudni!

2010. január 26., kedd

SMA-Klinikai Kiprobálás.



Küszöbön áll SMA2 és SMA3 betegek részére egy klinikai kipróbálásban való részvétel lehetősége. Ezért minden 3-25 év (2010. ápr. 5-ig!) közötti beteget, valamint SMA3 beteget, minden korosztályból, hogy minél nagyobb számban regisztráljon a regisztrált betegek számára majd induló toborzás számára (is)! A regisztrációs adatlapok erről a lapról http://treat-nmd.blog.hu/ letölthetők. Csak a postán elküldött, aláírással ellátott beleegyező nyilatkozatot tartalmazó regisztrációt tudják elfogadni. Ne feledjék azt sem, hogy csak a genetikai vizsgálat eredményével megerősített diagnózisú betegek regisztrációját tudjuk elfogadni. Akik már szerepelnek a TREAT-NMD adatbázisban, azok várjanak türelemmel az értesítésig. Senkit, aki megfelel a majdan megismert követelményeknek, nem fognak kihagyni. Felhívom a szülők és betegek figyelmét, hogy a klinikai kipróbáláson való részvétel nem tekintető gyógyító kezelésnek, hanem áldozatos úttörő munka a beteg és a betegtársak jövőbeli gyógyításának sikere érdekében! A szóba jöhető intézmények minél nagyobb számú regisztrációja (Care and Trial Site Registry www.treat-nmd.eu/trialsites) elegendhetetlenül szükséges ahhoz, hogy Magyarországon is kiválasszák a klinikai kipróbálásokhoz megfelelő infrastruktúrával rendelkező centrumokat. A regisztrációt követően az intézetek saját adataikat naprakészre módosíthatják, ha jelszavukkal belépnek a rendszerbe. Minden további publikus információt közzétesznek ezen az oldalon. http://treat-nmd.blog.hu/ Legelső ezzel kapcsolatos tájékoztató anyagok egy sajtóközlemény lesz.

Forrás: http://treat-nmd.blog.hu/

2010. január 19., kedd

TRO19622


Új év új remények. Itt az első, ha minden igaz ez évben a TROPOS
által kifejlesztet TRO19622 kísérleti gyógyszert kipróbálásra kerül az SMA-betegeken. TREAT-NMD részvételével a klinikai centrum kiválasztásában a protokoll kidolgozásában a TROPOS és a CRO LabConsult cégekkel együtmüködve.
Megvalosithatosági információk gyűjtése a TREAT-NMD SMA-adatbázisbol a CTSR regisztrált intézetektől.
Mi is a TRO 19622?
TRO 19622 (cholest-4-en-3-one, oxime), egy koleszterinnel rokon vegyület, jelenleg az egyetlen hatásos gyógyszer jelölt az SMA betegség kezelését tekintve, amely többek közt az idegsejtekben található mitokondriumok pórusának két komponenséhez kötődve, a biokémiai folyamatok módosításán keresztül helyreállítja a betegség által oxidatív stressznek kitett mitokondriumok normális működését, az idegsejtek élettartamát növeli és a z idegsejtek regenerálódását segíti. Ezért a mozgató idegsejtek degenerációjából adódó betegségek gyógyításában szeretnék alkalmazni. Az első fázis eredményei alapján a TRO 19622 már napi egy szájon át bevett tabletta esetében is hatékonynak bizonyult SMA betegek kezelésekor.